Superhuman

Edit Template

Általános szerződési feltételek

Superhuman Center Korlátolt Felelősségű Társaság
(székhely: 1016 Budapest, Naphegy utca 67.)

1. PREAMBULUM

Az alábbiakban részletezett általános szerződési feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) hatálya a Superhuman Center Kft. (1016 Budapest, Naphegy utca 67., a továbbiakban: „Superhuman Center” vagy „Szolgáltató”) által folytatott egyéb humán-egészségügyi ellátásra, szakorvosi járóbeteg-ellátásra, valamint az ennek kapcsán létrejött jogügyletekre terjed ki.
1.1 Páciens (vagyis a szolgáltatásokat igénybe vevő fél) és Superhuman Center között létrejött egészségügyi szolgáltatás nyújtására vonatkozó szolgáltatási szerződésekre jelen ÁSZF rendelkezései az irányadóak.

1.2 A Szolgáltató és a Páciens közötti egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó szerződés a jelen ÁSZF szerinti tartalommal akkor is létrejön a szolgáltatás megrendelésével, illetve igénybevételével (ráutaló magatartással), ha a regisztrációs lap, beleegyező nyilatkozat, vagy állapotfelmérő lap aláírására valamilyen oknál fogva nem került sor.

1.3 Páciens a regisztrációs lap aláírásával, valamint az online regisztrációkor kifejezetten elismeri, hogy a Superhuman Center lehetővé tette, hogy a szerződés megkötése előtt a Páciens jelen ÁSZF tartalmát megismerhesse.

1.4 Az ÁSZF rögzíti a fent említett jogügyletekben érintett felek (a Superhuman Center és a Páciens) lényeges jogait és kötelezettségeit. Ezen jogügyletekben egyébiránt– ideértve az ÁSZF által nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdéseket is – a mindenkor hatályos magyar jogszabályi előírások, ezek közül is elsősorban (de nem kizárólagosan) az alábbiak tekintendők irányadónak:

    • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.),
      az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény,
    • az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény,
    • az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényt (a továbbiakban: Infotv.),
    • az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Eatv.),
    • az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII.15.) Korm. rendelet,
    • az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X.20.) ESzCsM rendelet.

Az érintett felek jogviszonyára irányadóak továbbá az egészségügyi szolgáltatások nyújtásával összefüggésben kialakult általános és egyedi szakmai előírások és irányelvek, valamint a Superhuman Center által saját tevékenységével összefüggésben alkalmazott szakmai protokollok.

2. A Superhuman Center saját tevékenységének speciális jellegére és minőségbiztosítási szempontokra tekintettel, továbbá a későbbi jogviták megelőzése és lehetőség szerinti elkerülése érdekében úgy határozott, hogy a fentiekben körül írt szolgáltatásokkal kapcsolatos jogviszonyokra irányadó általános szabályokat előzetesen, a Páciensek számára is megismerhető és előre hozzáférhető formában összeállítja és közzéteszi.

3. A jelen ÁSZF alanyi hatálya kiterjed a Superhuman Center mindazon ügyfeleire, páciensire, akik részére a Superhuman Center és/vagy az általa foglalkoztatott munkatársak a Superhuman Center egészségügyi szolgáltatásait nyújtják, vagy azzal egyéb módon kapcsolatba kerülnek.

4. A jelen ÁSZF tárgyi hatálya kiterjed a Superhuman Center által nyújtott magán-egészségügyi szolgáltatásokra, illetőleg az ezen szolgáltatások nyújtása kapcsán létrejött jogviszonyokra.

5. ÁSZF módosítása:

5.1 Jelen ÁSZF mindenkor hatályos szövege, valamint annak módosítása – a módosítás hatályba lépése előtt 8 nappal – elérhető a Superhuman Center weboldalán (superhumancenter.hu), valamint a Superhuman Center székhelyén nyomtatott formában.
5.2 Superhuman Center jogosult jelen ÁSZF-et a Páciens kifejezett hozzájárulása nélkül egyoldalúan módosítani. Az ÁSZF módosításáról Superhuman Center a hatályba lépést megelőzően értesíti, a weboldalon történő közzététellel. Superhuman Center nem köteles a Pácienst más módon értesíteni, azonban egyoldalú mérlegelése alapján dönthet úgy, hogy a Pácienst valamely elérhetőségén is értesíti.

2. SZOLGÁLTATÓ ADATAI

2.1 A jelen ÁSZF alkalmazójának, vagyis a Superhuman Center adatai és elérhetőségei:

Cégnév: Superhuman Center Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely (postacím): 1016 Budapest, Naphegy utca 67.
Cégjegyzékszám: 01-09-427915
Adószám: 32509687-2-4
E-mail cím: info@superhumancenter.hu

3. SZOLGÁLTATÁSOK

3.1.1 Superhuman Center kijelenti, hogy rendelkezik az általa nyújtott egészségügyi szolgáltatások szakszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi szakmai, hatósági és működési engedéllyel, tárgyi és személyi feltétellel, ideértve a szolgáltatások teljesítésébe bevont szakemberek megfelelő szakmai képesítésének meglétét, valamint a tevékenység folytatásához szükséges felelősségbiztosítás megszakításmentes fenntartását is.

3.1.2 A Superhuman Center által nyújtott szolgáltatások listája és a szolgáltatási csomagok a Superhuman Center hivatalos internetes oldalán érhetők el: superhumancenter.hu

3.1.3 A Páciensek tudomásul veszik és előzetesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a Superhuman Center az általa nyújtott szolgáltatások teljesítésébe saját belátása szerint kiválasztott harmadik személyeket vonjon be, és ezen harmadik személyek szolgáltatásait ún. közvetített szolgáltatásként nyújtsa a Páciensek számára.

3.1.4 A Superhuman Center kifejezetten és kizárólag ún. magán-egészségügyi szolgáltatást nyújt, amelyhez társadalombiztosítási finanszírozás nem kapcsolódik. A Superhuman Center az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) nem szerződéses partnere. Fentiekre tekintettel a Páciensek a Superhuman Center szolgáltatásaival összefüggésben társadalombiztosítási támogatást semmilyen formában és mértékben nem jogosultak igénybe venni.

3.1.5 Superhuman Center az alább felsorolt egészségbiztosítási pénztárakkal áll szerződéses kapcsolatban:
FOLYAMATBAN
Amennyiben egészségbiztosítási pénztár által is elfogadott számlára van szüksége, úgy azt kérjük mielőbb, legkésőbb a fizetést megelőzően jelezze, amennyiben fizetést követően jelzi egészségbiztosítási pénztárra kiállított számlára vonatkozó igényét, úgy a számlát nem áll módunkban kiállítani.

Az egészségbiztosítási számla kiállításához szükséges adatok:
– egészségügyi pénztár megnevezése,
– Páciens neve,
– Páciens TAJ száma,
– egészségpénztári azonosító kód.

3.2 Szolgáltatás igénybevétele

A Superhuman Center szolgáltatásainak igénybevétele kizárólag előzetes bejelentkezés és időpontfoglalás útján lehetséges.

Páciens köteles a Superhuman Center által kért regisztrációs lapot, beleegyező nyilatkozatot, állapotfelmérő lapot megfelelően kitölteni és aláírni. Amennyiben az igénybe venni kívánt szolgáltatáshoz orvosi rendelvény szükséges, Páciens köteles az igénybe venni kívánt szolgáltatás megkezdése előtt a Superhuman Center orvosi konzultációján részt venni, annak érdekében, hogy megállapításra kerüljön, hogy mely kezelések alkalmazhatóak az adott Páciens esetében. Amennyiben Páciens ezen 3.2. pontban meghatározott valamely kötelezettséget megtagadja, úgy Superhuman Center megtagadhatja a szolgáltatás nyújtását és jogosult a rendelkezésre állással felmerült költségeket felszámolni a Páciens részére.

3.3 Bejelentkezés, időpontfoglalás módja

3.3.1 A Superhuman Center szolgáltatásaira az alábbi módokon lehetséges bejelentkezni:

  • személyesen,
  • telefonon,
  • e-mailben, valamint
  • a weboldalon online név, telefon és email cím megadásával.

3.3.2 A foglalás – bármely foglalási mód esetén – abban az esetben tekinthető véglegesnek, ha a Páciens megkapta a foglalásra vonatkozó visszaigazolásról szóló emailt vagy SMS-t.

3.3.3 Superhuman Center fenntartja magának a jogot, hogy olyan időpontfoglalásokat, vásárlásokat visszautasítson, amelyek esetén feltételezhető, hogy az adatok valótlanok, vagy hamisak, valamint, ha a megadott adatok a szolgáltatás nyújtásához nem elegendőek.

3.3.4 Személyes időpontfoglalás

A Páciens személyesen a Superhuman Center rendelőjében (1016 Budapest, Naphegy utca 67.) található recepción tud időpontot foglalni, rendelő nyitvatartási idejében, az adott szolgáltatás ellenértékének kiegyenlítésével. Az időpontfoglalás kizárólag az adott rendelőben megtalálható kezelésekre lehetséges.

3.3.5 Telefonos időpontfoglalás

A Pácienseknek lehetőségük van telefonon is időpontot foglalniuk az alábbi telefonszámon, rendelési idő alatt:
+3670/383-5015
Telefonos egyeztetés esetén kizárólag egy időpont lefoglalására van lehetőség, amennyiben csomaggal nem rendelkezik a Páciens. A már kifizetett csomagban található szolgáltatásokra történő foglalás esetén a csomagban található fel nem használt kezeléseit tudja lefoglalni a Páciens.

3.3.6 E-mailes időpontfoglalás

A Páciensek a Superhuman Center szolgáltatásaira e-mail útján is bejelentkezhetnek az alábbi e-mail címre küldött levélben:

recepcio@superhumancenter.hu

Az e-mailes időpontfoglaláshoz a következő adatok megadása szükséges:
– név
– születési dátum
– telefonszám (esetleges egyeztetés vagy visszahívás céljából)
– a kért szolgáltatás megnevezése (vagy leírása)
– kívánt időpont, illetve idősáv

Amennyiben ezek az adatok hiányosan kerülnek elküldésre, úgy a Szolgáltató további kérdésekkel élhet vagy – ha a szükséges információkat sem kiegészítés után, sem egyeztetés útján nem kapja meg – a foglalást elutasíthatja.

Az e-mailben kért időpont csak akkor tekinthető végleges foglalásnak, ha a Páciens a Szolgáltatótól e-mailben (vagy adott esetben SMS-ben) visszaigazolást kap. A Szolgáltató igyekszik a beérkezett e-mailekre mielőbb reagálni, de átmeneti technikai problémák, szabadságok vagy leterheltség esetén előfordulhat késedelmes válaszadás.

3.4 Szolgáltatás lemondása

3.4. 1 A Páciensnek az általa lefoglalt időpont díjmentes lemondására 24 órával az adott időpontot megelőzően van lehetősége.

3.4.2 24 órán belüli lemondás esetén a lefoglalt szolgáltatási díjjal megegyező mértékű rendelkezésre állási díjat számolunk fel ügyfelünk részére. Ennek megfizetésére – ha az adott kezelés előzetesen nem került kifizetésre – valamely szolgáltatás következő alkalommal történő igénybevételekor kerül sor. Amennyiben az adott szolgáltatás már kifizetésre került, úgy a 24 órán belüli lemondás esetén a kifizetett összeget nem áll módunkban visszafizetni, a lefoglalt időpont már nem módosítható.

A Páciensek a fentiekkel összefüggésben tudomásul veszik, hogy a Superhuman Center az általuk lefoglalt időpontokra előre leköti saját kapacitásait, és szakembereinek, valamint rendelőinek foglaltságát a Páciensek által lefoglalt időpontokhoz igazítja. A fentiekre tekintettel a Superhuman Centernek nincs vagy jelentősen korlátozott lehetősége van arra, hogy a Páciens által lefoglalt, ám 24 órán belül lemondott időpontokra újabb Páciensek foglalásait felvegye. A rendelkezésre állási díj a Superhuman Center oldalán a szakember és egyéb kapacitás rendelkezésre állását tartalmazza.

Amennyiben a Páciens megvásárolt csomagja terhére kívánja igénybe venni a szolgáltatást, úgy a 24 órán belüli lemondás esetén a lemondott alkalom felhasználtnak minősül. A csomag további alkalmai változatlanul igénybe vehetők maradnak.

3.4.3 A Páciens az időpontját az alábbi elérhetőségek valamelyikén tudja lemondani vagy módosítani:

  • telefon: +3670/383-5015
  • e-mail: recepcio@superhumancenter.hu

Az időpont lemondása a lemondás visszaigazolásával válik érvényessé.

3.4.4 A Superhuman Center által nyújtott szolgáltatásokkal összefüggésben további információk a Superhuman Center hivatalos internetes oldalán superhumancenter.hu érhetőek el.

3.4.5 Superhuman Center kijelenti, hogy amennyiben az adott kezelést végző személy nem elérhető a Páciens által lefoglalt időpontban, úgy Superhuman Center haladéktalanul értesíti a Pácienst, – Superhuman Center kapacitásának függvényében – az alábbi lehetőségek közül választhat a Páciens:

  • a lefoglalt időpontban más – azonos kvalifikáltsággal rendelkező – személy végzi el a kért szolgáltatást, vagy
  • másik időpontot egyeztet az adott szolgáltatásra.

3.4.6 Amennyiben a Páciens az időpontot nem mondja le, de nem is jelenik meg a lefoglalt szolgáltatás kezdőidőpontjára, úgy a 24 órán belüli lemondás rendelkezései az irányadóak.

4. AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK FELTÉTELEI

4.1 A Superhuman Center egészségügyi szolgáltatásainak igénybevétele valamennyi esetben, kizárólag önkéntes alapon, a Páciens önkéntes elhatározásán alapszik. A Páciens a szolgáltatások igénybevételére vonatkozó akaratnyilvánítását, valamint a jelen ÁSZF-ben rögzített feltételek tudomásulvételét a jogviszony létrejöttét megelőzően elé tárt dokumentumok, mint például a Beleegyező nyilatkozat aláírásával, valamint a szolgáltatás igénybevételével megerősíti.
4.2 A Páciensek kötelesek a jogviszony létrejöttével egyidejűleg, még a szolgáltatások teljesítésének megkezdését megelőzően, minden releváns részletre kiterjedően tájékoztatni a Superhuman Centert, illetőleg a Superhuman Center részéről eljáró személyeket (pl.: kezelőorvosokat, egészségügyi asszisztenseket, stb.), ennek megfelelően a Páciens köteles tájékoztatást adni valamennyi, a Superhuman Center egészségügyi szolgáltatása és a gyógykezelés szempontjából releváns körülményről, ide értve különösen, de nem kizárólagosan a korábbi betegségeikre, gyógykezeléseikre, valamint egészségi állapotukra vonatkozó információkat. Az adatokat a Superhuman Center részéről eljáró személy rögzíti, az adatok teljességét és valódiságát a Páciens aláírásával elismeri. Superhuman Center nem vállal felelősséget a Páciens által hiányosan vagy hibásan megadott egészségügyi adatokból származó következményekért.

4.3 Páciens köteles a szolgáltatás igénybevételét megelőzően személyazonosságát személyazonosító okmányokkal igazolni, valamint köteles TAJ kártyáját felmutatni.

4.4 A Páciensek kötelesek az általuk lefoglalt időpontban az általuk kiválasztott szolgáltatások igénybevétele céljából, az arra alkalmas higiéniás, fizikai és pszichés állapotban megjelenni és a szolgáltatások igénybevételére jelentkezni. Kötelesek továbbá az általános viselkedési normákat, a Superhuman Center részéről eljáró személyek (különösen a kezelőorvos) utasításait, valamint a Superhuman Center által közzétett vagy előre közölt egyéb feltételeket maradéktalanul betartani.

4.5 Abban az esetben, ha a Páciens a fenti kötelezettségeinek nem tesz eleget, a Superhuman Center jogosult saját szolgáltatásainak teljesítését mindaddig megtagadni vagy felfüggeszteni, amíg a Páciens saját kötelezettségeit maradéktalanul nem teljesíti.

4.6 Amennyiben a Páciens fenti kötelezettségeinek elmulasztása okán a szolgáltatások teljesítése lehetetlenné válik, a Superhuman Center jogosult a szolgáltatások kapcsán a felek között létrejött szerződéstől elállni. Ebben az esetben a Páciens köteles rendelkezésre állási díjat a Superhuman Center részére fizetni jelen ÁSZF 3.2 pontjának megfelelően azzal az eltéréssel, hogy a rendelkezésre állási díj azonnal esedékessé válik.

4.7 A Páciensek tudomásul veszik, hogy a Superhuman Centert – szolgáltatásainak magánegészségügyi jellegéből fakadóan – ellátási kötelezettség nem terheli. Ennek folytán a Superhuman Center bármikor jogosult saját szolgáltatásainak teljesítését megtagadni vagy azok folytatását felfüggeszteni.

5. DÍJSZABÁS ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK

5.1 Páciens tudomásul veszi, hogy a Superhuman Center által nyújtott szolgáltatásokat, mint nem társadalombiztosítás által finanszírozott szolgáltatást végzi, így az egészségügyi- és kényelmi szolgáltatásokért Páciens a Superhuman Center részére szolgáltatási díjat köteles fizetni, kivéve, ha harmadik fél (Költségviselő) téríti azt meg a Superhuman Centerrel kötött külön szerződés alapján.

5.2 A Superhuman Center által nyújtott egészségügyi szolgáltatások mindenkor hatályos (aktuális) díjjegyzéke a Szolgáltató székhelyén érhető el.

5.3 Egyedi árak esetleges alkalmazása esetén a Superhuman Center munkatársai megfelelő időben, előzetesen tájékoztatják a Pácienseket az általuk igénybe venni kívánt szolgáltatások díjazásáról.

5.4 A Superhuman Center által nyújtott egészségügyi szolgáltatások díja a szolgáltatást követően, azonnal esedékes, vagyis azt a Páciensek a szolgáltatás igénybevételét követően a helyszínen, bankkártyával vagy átutalással kötelesek kiegyenlíteni. A Páciens kérésére lehetőség nyílik Egészségpénztári számla kiállítására is az ÁSZF 3.1.5. pontjában leírt módon.

5.5 Ha a Páciens előzetesen Csomagot vásárolt, és a szolgáltatást annak terhére veszi igénybe, úgy az adott ellátás díja a Csomag fennmaradó alkalmainak (vagy értékének) terhére kerül levonásra. A Csomagból felhasznált alkalom vagy szolgáltatási egység kivonásával a Páciens a helyszínen külön díjat nem köteles megfizetni, feltéve, hogy a Csomagban szereplő alkalmak (vagy díjegységek) még rendelkezésre állnak. Amennyiben a Csomagban szereplő alkalmak időközben elfogytak, vagy a Csomag kerete más okból kimerült, a Páciens a szolgáltatás egyedi díjszabásának megfelelően a helyszínen, a szolgáltatás nyújtását megelőzően köteles megfizetni az aktuális díjat (vagy a fennmaradó részt). A Csomag vásárlására, felhasználására és annak időbeli/egyéb feltételeire nézve – az ÁSZF egyéb pontjai mellett – a Csomagra vonatkozó külön szerződéses vagy tájékoztató rendelkezések is irányadók.

5.6 A Superhuman Center fenntartja a jogát az általa nyújtott egészségügyi szolgáltatások díjának jövőbeni egyoldalú módosítására.

5.7 Csomagokra vonatkozó rendelkezések


5.7.1 Egyes szolgáltatások tekintetében kedvező árú, illetve eltérő fizetési konstrukciójú bérletek, csomagok („Csomagok”) is megvásárolhatóak. A Csomagok esetén mindenképp szükséges megjelölni a Csomag használatára jogosult 1 db személyt (a továbbiakban: „Jogosult”).

5.7.2 A Csomagok kizárólag a Jogosult által felhasználhatóak.

5.7.3 A Csomagok más személyre át nem ruházhatóak. A Páciensek a Csomagok díját egyösszegben, legkésőbb az első kezelést megelőzően előzetesen kötelesek megfizetni.


5.8 Költségviselő és a díjfizetés

5.8.1 Abban az esetben, ha a szolgáltatások díját (részben vagy egészben) harmadik fél („Költségviselő”) viseli, a Szolgáltató és a Költségviselő között fennálló külön szerződés vagy megállapodás rendelkezik a díjfizetés részleteiről.
5.8.2 Amennyiben a Költségviselő bármilyen okból nem teljesíti vagy késedelmesen teljesíti a fizetést, a Szolgáltató jogosult a díjhátralékot közvetlenül a Pácienstől követelni.
5.8.3 A Csomagok esetében, ha a finanszírozást a Költségviselő biztosítja, a szolgáltatás kizárólag akkor nyújtható, ha a Csomag díját a Költségviselő maradéktalanul megfizette a Szolgáltató részére.

5.9 Képalkotó eljárásokra vonatkozó rendelkezések

5.9.1 A Szolgáltató saját rendelőjében nem végez képalkotó eljárásokat; az ilyen vizsgálatokra kizárólag külső partnerek (önálló egészségügyi szolgáltatók) közreműködésével kerül sor. Amennyiben a Páciens a Szolgáltatón keresztül vesz igénybe – például beutalás vagy időpontfoglalás révén – képalkotó eljárásos vizsgálatot (MRI, RTG, CT, ULTRAHANG stb.), a vizsgálatot a külső partner végzi, és az egészségügyi szolgáltatást közvetlenül a partner nyújtja a Páciens számára.
5.9.2 Ezen pontban található vizsgálatokról, eljárásokról minden esetben az adott vizsgálatnak megfelelő tájékoztatást kap a Páciens. Superhuman Center az így végzett vizsgálatokra vonatkozóan felelősségét a törvény által megengedett legszélesebb körben kizárja.
5.9.3 Amennyiben a Páciens a Superhuman Center keresztül rendel meg képalkotó eljárásos vizsgálatot (MRI, RTG, CT, ULTAHANG), úgy a Páciens a vizsgálat díját az adott partnernél fizeti meg, a vizsgálatra partnerünknél kerül sor, partnerünk által. Ez esetben Superhuman Center kizárólag az időpont foglalásáért vállal felelősséget, az egészségügyi szolgáltatást a partner közvetlenül nyújtja Páciens számára.
5.9.4 Előfordulhat, hogy a Páciens speciális konstrukció, csomagajánlat, bérlet vagy Költségviselővel kötött egyedi megállapodás alapján a képalkotó vizsgálat díját közvetlenül a Szolgáltatónál fizeti meg. Ilyen esetben a képalkotó eljárásokat változatlanul a külső partner (önálló egészségügyi szolgáltató) végzi, amely közvetlenül felel a vizsgálat minőségéért, a leletek helyességéért, valamint a vizsgálattal összefüggő valamennyi orvosi és szakmai kérdésért. A Szolgáltató ebben az esetben sem vállal felelősséget a külső partner által nyújtott egészségügyi szolgáltatás minőségéért, a vizsgálat során felmerülő kockázatokért, esetleges komplikációkért, valamint a kiállított leletek helyességéért és teljességéért. A külső partnerrel fennálló jogviszony, ideértve az esetleges garanciális vagy felelősségi kérdéseket, a Páciens és a külső partner között áll fenn. A Szolgáltató kizárólag a vizsgálati díj beszedéséért és a külső partnerrel való pénzügyi elszámolásért felel, az egyedi megállapodásuknak megfelelően. Az egyes eredményeket, leleteket kérjük mindenképp hozzák magukkal a következő konzultációra.
5.9.5 Superhuman Center a külső partnerek tevékenységével kapcsolatos felelősségét a törvény által megengedett legszélesebb körben kizárja.


5.10 Kiskorúak részére nyújtott szolgáltatások

5.10.1 Kiskorúak (18. életévét be nem töltöttszemélyek) kizárólag törvényes képviselő (szülő, gyám vagy gondnok) előzetes, írásbeli beleegyezésével vehetik igénybe a Szolgáltató által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat. A Szolgáltató jogosult ellenőrizni a törvényes képviselő személyazonosságát, illetve a képviseleti jogosultságot igazoló dokumentum bemutatását kérni.
5.10.2 Kiskorúak esetén az egyes szolgáltatások kizárólag orvosi ajánlás/javaslat esetén vehetőek igénybe.
5.10.3 Orvosi javaslat hiányában nem áll módunkban kiskorúakat ellátni. Az így lefoglalt időpontok esetében rendelkezésre állási díj kerül kiszámlázásra.

5.11 Pénzvisszatérítési feltételek

5.11.1 A Páciens a szolgáltatásért megfizetett díjazásnak (készpénz-, bankkártya) azon részét, amelyet nem használt fel és az alkalom vagy bérlet lejárhatóságán belül nem kívánja felhasználni teljes vagy részleges pénzvisszatérítésért fordulhat a Superhuman Center felé (továbbiakban: visszatérítés). A teljes vagy részleges visszatérítési igény csak akkor valósulhat meg, ha a Páciensnek valósan van érvényes alkalma vagy bérlete.
5.11.2 A visszatérítési igényt minden esetben írásban kell jelezni az info@superhumancenter.hu email címre. Az emailnek kötelezően tartalmaznia kell az alábbi adatokat: név, születési dátum, bankszámlaszám, ahova a visszatérítést igényli, online foglalás esetében a visszaigazoló email sorszáma és az indokot amiért a visszatérítést kéri a Páciens. A Páciens 5 munkanapon belül írásban kap választ a visszatérítési kérvényére.
5.11.3 A Superhuman Center elbírálása és válasz email elküldése után 15 munkanapon belül téríti vissza a részarányosan kiszámított összeget a Páciens által megadott bankszámlaszámra.
5.11.4 Az igény elbírálásakor a Superhuman Center a Páciens által már felhasznált szolgáltatásokat (kezeléseket/alkalmakat) a mindenkor hatályos egyszeri (1 alkalmas) listaár alapján számolja el. A Csomag eredeti összegéből először levonásra kerül a már igénybe vett alkalmaknak megfelelő listaár-összeg, és a fennmaradó rész tekintetében történik meg a visszatérítés.
5.11.5 Minden pozitív elbírálású visszatérítési kérelem esetében kezelési költséget számítunk fel, ami a visszautalási végösszegből kerül levonásra. A kezelési költség a visszautalási végösszeg 2,5 %-a.

6. SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉSEK

6.1 Superhuman Center és Páciens között jelen ÁSZF rendelkezéseinek megfelelő szolgáltatási szerződés jön létre minden olyan esetben, amikor Páciens valamely Superhuman Center által kínált szolgáltatást vesz igénybe.

6.2 Az egyes szolgáltatási szerződések határozott időtartamra jönnek létre, a szolgáltatás teljesítéséig.

7. FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA

A SUPERHUMAN CENTER KIJELENTI, HOGY A VONATKOZÓ MAGYAR JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGRENGEDETT MÉRTÉKBEN KIZÁRJA, ILLETVE KORLÁTOZZA FELELŐSSÉGÉT. A SZOLGÁLTATÓ NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET A JOGSZABÁLYOK ÁLTAL NEM NEVESÍTETT VAGY AZOKON TÚLTERJEDŐ, KÖZVETETT VAGY KÖVETKEZMÉNYI KÁROKÉRT, IDEÉRTVE – DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN – AZ ELMARADT HASZONBÓL, ADATVESZTÉSBŐL, ÜZLETI VESZTESÉGBŐL VAGY A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK ELMARADÁSÁBÓL FAKADÓ KÁROKAT. A JELEN FELELŐSSÉGKORLÁTOZÁS NEM ÉRINTI A SZOLGÁLTATÓ FELELŐSSÉGÉT AZ OLYAN KÁROKÉRT, AMELYEK AZ EMBERI ÉLETET, TESTI ÉPSÉGET VAGY EGÉSZSÉGET ÉRINTIK, ILLETVE AMELYEKET A SZOLGÁLTATÓ SZÁNDÉKOSAN VAGY SÚLYOSAN GONDATLANUL OKOZOTT.

8. BETEGJOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

A Páciensek az alábbi jogokkal rendelkeznek az egészségügyi ellátások kapcsán:

– önrendelkezési jog,
– kapcsolattartási jog,
– ellátás visszautasításának joga,
– egészségügyi dokumentáció megismerésének joga,
– tájékoztatáshoz való jog,
– orvosválasztás joga.

8.2 A Pácienseket az alábbi kötelezettségek terhelik az egészségügyi ellátások kapcsán:

A Páciens az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor köteles tiszteletben tartani az erre vonatkozó jogszabályokat és az egészségügyi szolgáltató működési rendjét.
A Páciens – amennyiben ezt egészségi állapota lehetővé teszi – köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozókkal képességei és ismeretei szerint az alábbiak szerint együttműködni:

a) tájékoztatni őket mindarról, amely szükséges a kórisme megállapításához, a megfelelő kezelési terv elkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez, így különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről,
b) tájékoztatni őket – saját betegségével összefüggésben – mindarról, amely mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról,
c) az egészségügyért felelős miniszter rendeletében foglalt fertőző betegségek esetén megnevezni azon személyeket, akiktől a fertőző betegséget megkaphatta, illetve akiket megfertőzhetett,
d) tájékoztatni őket minden, az egészségügyi ellátást érintő, általa korábban tett jognyilatkozatáról,
e) a gyógykezelésével kapcsolatban tőlük kapott rendelkezéseket betartani,
f) a gyógyintézet házirendjét betartani,
g) jogszabályban előírt személyes adatait hitelt érdemlően igazolni.
– A Páciens köteles a jogszabály által előírt vagy a jogszabály alapján a szolgáltató által megállapított térítési díjat megfizetni.
– A Páciens és hozzátartozói jogaik gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani más betegek jogait.
– A Páciens és hozzátartozói jogainak gyakorlása nem sértheti az egészségügyi dolgozóknak törvényben foglalt jogait.
– A betegjogok gyakorlásának módját – e törvény keretei között, ideértve a leletkiadás rendjét is – a szolgáltató működési rendje (gyógyintézet házirendje) szabályozza.

8.3 A Páciensek jogairól szóló részletes betegtájékoztató, valamint az illetékes betegjogi képviselő elérhetősége elérhető a Superhuman Center recepcióján.

8.4 A Superhuman Center által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben esetlegesen felmerülő kérdéseket, panaszokat a Páciensek az alábbi elérhetőségek valamelyikén jogosultak bejelenteni. Telefonszám: +3670/383-5015, email: info@superhumancenter.hu, cím: 1016 Budapest, Naphegy u 67.

9. PANASZOK KEZELÉSE; JOGÉRVÉNYESÍTÉS

9.1 Panasztétel a Superhuman Centernél

A Páciens a szolgáltatásokkal kapcsolatos kifogásait az észleléstől számított lehető legrövidebb időn belül köteles a Superhuman Center felé bejelenteni. A panaszok késedelmes bejelentéséből fakadó jogkövetkezményekért a Pácienst terheli a felelősség. A panaszokkal kapcsolatos jogok érvényesítésére a Páciens, valamint – amennyiben a Páciens az igényérvényesítésben akadályoztatva van – az általa erre írásban (legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt okiratban) felhatalmazott személy jogosult.
Páciens a szolgáltatásokkal vagy a Superhuman Center tevékenységével kapcsolatos fogyasztói panaszait az alábbi módokon érvényesítheti:
– telefonon: +3670/383-5015
– e-mailen: info@superhumancenter.hu
– postai úton: 1016 Budapest, Naphegy utca 67.
Superhuman Center a bejelentett szóbeli panaszt haladéktalanul megvizsgálja, és – amennyiben lehetséges – intézkedik annak orvoslása érdekében; amennyiben a panasz azonnal nem intézhető el, vagy ha a Páciens a panasz kezelésével nem ért egyet, úgy Superhuman Center a fogyasztói panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, amelyet a fogyasztóvédelmi törvénynek megfelelően 3 évig őriz meg, és annak egy példányát a Páciensnek átadja.
Az írásbeli, valamint telefonon tett panaszt a Superhuman Center 30 (harminc) napon belül írásban megválaszolja. A válaszhoz a Superhuman Center csatolja a panaszról felvett jegyzőkönyvet is. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a panaszos nevét, elérhetőségét és a panasz leírását.
Amennyiben a panaszt a Superhuman Center elutasítja, elutasító álláspontját indokolni köteles, továbbá köteles felhívnia a Páciens figyelmét a jogorvoslati lehetőségekre. A válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. A Superhuman Center által felvett jegyzőkönyv tartalmazza a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényben előírt adatokat.

9.2 Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál:
Amennyiben a fogyasztónak minősülő Páciens fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztók a területileg illetékes fővárosi és megyei kormányhivatalokhoz is fordulhatnak. A kormányhivatalok elérhetőségei megtalálhatók a https://www.kormanyhivatal.hu/hu/elerhetosegek honlapon, valamint jelen ÁSZF 9.4. pontjában.

9.3 Békéltető testület eljárásának kezdeményezése:
Amennyiben Superhuman Center és a fogyasztónak minősülő Páciens között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Superhuman Centerrel való tárgyalások során nem rendeződik, a fogyasztónak minősülő Páciens, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat és kezdeményezheti a Testület eljárását, illetve fordulhat a Superhuman Center székhelye szerint illetékes Békéltető Testülethez is.

Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

A vállalkozást együttműködési kötelezettség terheli a Békéltető Testület előtti eljárásban. Ez egyrészt a békéltető testület felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettség, másrészt a Békéltető Testületi meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes Békéltető Testületet működtető kamara szerinti megyében van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

Superhuman Center székhelye szerint illetékes testület:
Budapesti Békéltető Testület
Cím: 1016 Budapest, Krisztina Krt. 99. III. 310.
Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10
Telefon: +36 1-488-21-31 
e-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu

A Békéltető Testületek elérhetősége: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

A Superhuman Centert a Békéltető Testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.

9.4 Bírósági eljárás kezdeményezése
Páciens jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. rendelkezései szerint.

10. ADATVÉDELMI SZABÁLYOK

10.1 Páciens tudomásul veszi, hogy a szolgáltatások nyújtásához elengedhetetlen adatainak kezelése, amelyeket Superhuman Center a mindenkori adatkezelési tájékoztatójának (https://superhumancenter.hu/adatkezelesi-tajekoztato/) megfelelően kezel.

11. EGYÉB

11.1 Superhuman Center kijelenti, hogy a weboldalán esetlegesen megjelenő, harmadik felek hirdetései, reklámjai stb. kapcsán nem vállal felelősséget.


11.2 A Superhuman Center fenntartja a jogát a jelen ÁSZF bármely rendelkezésének a jövőre nézve irányadó egyoldalú módosítására. A módosítások alkalmával az ÁSZF hatályos szövege a hatályba lépéskor a Superhuman Center hivatalos internetes oldalán (https://superhumancenter.hu/altalanos-szerzodesi-feltetelek/) hirdetményként közzétételre kerül.